Bolgár Katalin a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége

2016. április 21-e és 24-e között 23. alkalommal szervezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melynek vendége a Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium magyartanára, Bolgár Katalin, a könyves világ jegyzett felvidéki szerzője, műfordítója, tankönyvírója. Pályafutásáról, ars poeticájáról, szakmai sike-reiről és a fesztiválon szerzett élményeiről mesél az ipolysági pedagógus.

2000-től vagy a fegyvernekisek magyar–szlovák szakos tanára. Szlovákiai magyar nyelvtankönyvek, illetve olvasókönyvek, kilencedikeseknek szóló tesztkönyvek szerzőjeként is jegyzik nevedet.

Mi-lyen út vezetett az irodalom irányába?

– Fogalmazni már kisiskolás koromban is nagyon szerettem, majd az egyetemi évek alatt, tulajdonképpen unalomból, az albérletben töltött órák kellemesebbé tétele céljából kezdtem el rövid romantikus történeteket írni. A későbbiekben időhiány miatt ez háttérbe szorult, majd kedves kolléganőm, Bukor Erzsébet volt az, aki felkért, lennék-e szerzőtársa a felső tagozatos nyelvtankönyvek esetében. Így kerültem egy számomra addig ismeretlen világba, s rájöttem, az írás örömet okoz. A tankönyvkiadói szerkesztőm, Dudás Anna biztatott, próbáljam ki magam más műfajban is. Ezután jött a lehetőség, hogy Bolemant Lilla, a Woman Press kiadó vezetője érdeklődni kezdett a munkám iránt.

A Budapesten töltött éveid alatt íródott első mesekönyved Lili és Boti manói címmel. Hogyan születtek ezek a kedves mesék?

– A mesék zömét egy kedves ismerős kislánynak meséltem szóban, aki lefekvés előtt manókról szeretett volna hallani különböző történeteket. Amikor felmerült az ötlet, hogy a női regény után megpróbálkozhatnék mesekönyvvel is, hisz szlovákiai magyar viszonylatban hiánycikk ez a műfaj, azonnal lejegyeztem ezeket a vidám történeteket, majd ki is egészítettem őket újabb kalandokkal. Azóta már egy második kötetnyi mese is elkészült.

2015 októberében tartottuk Catalina Bianchi Érdekek és érzelmek című regényed keresztelőjét az Ipolysági Városi Könyvtárban. Kinek ajánlod a regényt? Kik a legfontosabb irodalmi inspirációid?

– Az Érdekek és érzelmek a női regény besorolást kapta, tehát elsősorban a női olvasóközönséget célozza meg, de már nemegy férfiolvasótól is kaptam pozitív visszajelzést, így nemre való tekintet nélkül ajánlom mindenkinek, aki egy meglepő fordulatokban bővelkedő regényt szeretne olvasni.
Nagyon nehéz lenne egy nevet kiemelnem a sok kedvenc közül, hisz szenvedélyes olvasó, ezen belül „mindenevő” vagyok, de ha mégis meg kéne neveznem néhány szerzőt, akkor Jane Austin, Szabó Magda nevét említeném, annak ellenére, hogy kedvenc regényem Stendhal Vörös és fekete című műve.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Magyarország meghatározó szakmai és kulturális fóruma, idén kiemelt vendége Szlovákia volt. Mit gondolsz, megállta a helyét a hazai könyves szakma az anyaországban?

– Magam is elcsodálkoztam, mennyi ember válogatott a szlovákiai kiadók standján, s nagy volt az érdeklődés az egyes könyvbemutatók és szakmai beszélgetések iránt is, melyek neves hazai és magyarországi szakemberek közreműködésével zajlottak.

Több mint 400 programmal, mintegy 200 új kötettel és 600 meghívott részt vevő művésszel, köztük veled, várta az érdeklődőket a budapesti rendezvény. Melyik műved került bemutatásra a fesztivál programján?

– Az idei fesztiválon fordítóként vettem részt, Jana Ju-ráňová Ježibaby z Novej Baby c. mesekönyvével, melynek magyar címe Boszimesék Újbanyavárról. Ez a meseregény három bűbájos boszilányról szól, akik varázslataikkal segítik az embereket, s a lakótelep legnépszerűbb lakóivá válnak. Maga a bemutató interaktív módon zajlott, Markó-Valentyik Anna színművész részleteket olvasott fel a gyerekeknek, melyeket később el is játszottak, aztán pedig levelet írhattak a bosziknak. A legfrappánsabbak közül a szerző sorsolt ki néhányat, s a levél írói ajándékként a mesekönyvvel térhettek haza.

Jana Juráňová Ježibaby z Novej Baby című könyvének magyar fordítása tehát a te ér-demed. Ezen kívül mit kínált még a standotok? Mire költhettek még a könyvbarátok?

– Természetesen számos szlovákiai író fordítását is megvásárolhatta a közönség, de a Millenárison minden jelentős kiadó képviseltette magát, így a könyvszerető ember tulajdonképpen a bőség zavarával küzdött, hiszen szinte minden standon akadt olyan kiadvány, amelyet szívesen hazavitt volna. Színes könyvkavalkáddá változott erre a négy napra Budapest.

Mik a további terveid? Mikorra várható egy újabb írás megjelenése? Mesélnél arról, milyen regények vannak épp készülőben?

– Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a júniusi könyvhéten a Vörösmarty téren dedikálom következő női regényemet, majd karácsonyra a manós meséknek is meg kellene jelenniük. Már az illusztrációkon dolgozik Mayer Éva kiváló grafikus. Ezen kívül jelenleg egy izgalmas ifjúsági regényen dolgozom, s a kiadó, valamint az olvasók igényt tartanak a női regények folytatására is, így a nyári szünidőben erre is sort kerítek.

Mit tanácsolsz a fiatal amatőr íróknak, akik most kezdenék írói pályafutásukat?

– Fontosnak tartom, hogy a tehetséges, jó tollú gyerekeket képességeimhez mérten segítsem, biztassam, ösztönözzem, ezért is indítottam el az iskolában a kreatív írás szakkört. A lassan háromnegyed éves alkotómunka gyümölcse nemcsak a Fészek iskolaújság, hanem számos eredeti, nagyszerű írásmű, nem beszélve a fergeteges hangulatú együtt töltött percekről. Íródott már humoros történet, krimi, de sajátos hangulatú mese is. Nemsokára a versírással is megpróbálkozunk, a költői próbálkozás nekem is újdonság lesz.

Köszönöm a beszélgetést. További sok sikert és elismerést kívánok munkádhoz!



Leave A Reply